Csoportok

Csoportok egy adott téma mentén szerveződnek, ahová a tagok hasonló céllal érkeznek. A csoportos  tanácsadás során - természetesen az intenzív belső munka mellett - a tagok hasonló vagy épp különböző tapasztalatai, visszajelzései, reakciói vihetik előre a résztvevőket. A foglalkozások révén mindenkinek lehetősége nyílik a saját belső világának felfedezésére és megosztására, új viselkedések kipróbálására, valamint betekintést nyerni a másik személyes világába. Előszeretettel alkalmazunk relaxációs módszereket, mese - vagy művészetterápiás eszközöket, melyeken keresztül belső állapotaink szavak nélkül megoszthatóvá válnak. Kiemelten fontosnak tartjuk az egymásnak adott, pozitív visszajelzések hatását. A találkozások tematikáit, a feladatokat mindig az adott csoport szükségleteihez mérten állítjuk össze, a kereteket közösen határozzuk meg. A csoportos tanácsadás különösen hatékony lehet kapcsolati problémák esetében, vagy amikor az egyéni tanácsadás nem hoz eredményt. A csoportok általában 6 - 12 résztvevőből és két, az adott témában jártas csoportvezetőből állnak. A foglalkozások 90 percig tartanak, melyekre heti, kétheti vagy havi rendszerességgel kerül sor. Tematikus csoportok: önismeret, szociális készségfejlesztés, gyászfeldolgozás, szorongásoldás, pályaorientáció.

Egy adott témával kapcsolatban rövid, tematikus felkészítő csoportok is szerveződhetnek, ahol a cél alapvetően bizonyos ismeretanyag, kompetenciák átadása a résztvevők felé, melyet később a gyakorlatban is hasznosítani tudnak. A foglalkozások általában 1 vagy 2 alkalmasak, és fontos részük a kérdezési lehetőség is. Az aktuálisan induló csoportokról a főoldalon vagy e-mailben tájékozódhat.

Milyen esetekben javasolt?

- szorongásos tünetek
- önértékelési problémák
- beilleszkedési és társas nehézségek, magatartásproblémák
- kommunikációs problémák
- megterhelő események, veszteségélmények 

- önismereti igény
- pályaorientáció
- bölcsődei beszoktatásra való felkészítés
- pozitív fegyelmezés, gyermeknevelés