Gyermekterápia

A gyermekekkel folytatott pszichológiai munka során a szavak háttérbe szorulnak, helyette előtérbe kerül a képzelet, játék, alkotás és mese. A pszichológus biztonságos közeget teremtve hangolódik össze a gyermekkel, figyelembe véve az életkori sajátosságait és az egyéni szükségleteit. A fent leírt tevékenységek révén a gyermek képes kifejezni a nehézségeit, érzéseit, az őt foglalkoztató eseményeket. A szakember ezeken keresztül segít a gyermeknek a feldolgozásban, korrektív élmények átélésében.

Gondolkodásmódomra jellemző, hogy a családra rendszerként tekintek, melyben az egyének hatással vannak egymásra, így egy nehézség általában többeket érint. Éppen ezért a gyermekekkel folytatott munka kiegészül a szülőkkel való konzultációval, ahol közösen átgondoljuk, mi állhat a probléma hátterében. Emellett igyekszünk megérteni a gyermek szükségleteit és érzéseit, és nem utolsó sorban feltérképezzük az egyéni és családi erőforrásokat, melyek segítségével a jelenben és a jövőben is képesek lesznek átlendülni a problémán. Az együttműködés módját és kereteit közösen határozzuk meg.

Milyen esetekben javasolt?

- szorongásos tünetek
- beilleszkedési és társas nehézségek, magatartásproblémák
- önbizalom problémák
- testvérféltékenység
- megterhelő események (gyász, válás, költözés)

- érzelemszabályozás zavarai (agresszió, dühkitörések)
- testtel kapcsolatos problémák (alvás, étkezés, szobatisztaság)
- hangulati zavarok (lehangoltság, hangulatingadozás)
- kommunikációs problémák
- teljesítménnyel, tanulással kapcsolatos problémák

Serdülőkonzultáció

A kamaszkor igen nehéz kihívásokat állít a serdülő és a szülők elé is. A hirtelen megjelenő, erőteljes testi és lelki változások kezelése ugyanis nem egyszerű. Egy serdülőnek több fontos fejlődési feladattal is meg kell küzdeni: kortárskapcsolatok kialakítása, saját identitásának megtalálása, szexualitásának felfedezése, függetlenedésének kivívása. A szülők ennek a folyamatnak a támogatásában tudnak részt venni. Előfordulhat azonban, hogy egy kamasz úgy érzi, egyedül nem képes ezeket a feladatokat megugrani, a váltakozó elsöprő érzelmeket, önértékelési problémákat kezelni, vagy a szülők bizonytalanodnak, fáradnak el a küzdelemben. A serdülőkonzultáció ilyen esetekben lehet alkalmas. Ebben a műfajban rendkívül fontos a motiváció, hogy a jelentkezés önkéntes legyen, a serdülő önálló döntésén alapuljon. Ez is szükséges ahhoz, hogy bizalmát elnyerjük. A bizalomért cserébe egy egyedi, csak rá fókuszáló segítségnyújtást kap, az általa fontos, aktuális problémára összpontosítva, az életkori sajátosságokat és fejlődési feladatokat szem előtt tartva. A konkrét panasz átgondolására, erőforrásainak mozgósítására, megoldáskeresésre van lehetőség. Amennyiben a kamasz mégsem motivált, a szülők támogatása ajánlott nevelési tanácsadás keretei között.

Milyen esetekben javasolt?

- önismereti igény
- önértékelési problémák
- kortárskapcsolatok problémái
- párkapcsolati nehézségek
- szülő-serdülő konfliktus

- bizonytalanság, döntési nehézség
- elakadások
- hangulati problémák
- szexualitással kapcsolatos nehézségek
- pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságok

Nevelési tanácsadás

Nevelési tanácsadásra akkor kerülhet sor, ha a szülők úgy érzik, gyermekük nehéz helyzetbe került, akár családi vagy iskolai élete során; viselkedése, kapcsolatai megváltoztak, teljesítménye leromlott, vagy testi tüneteket mutat.


Gyakran előfordul, hogy a szülő olyan nehézséggel érkezik, melynek megoldásához elsősorban a vele történő együttgondolkodásra, a lehetséges alternatívák közös kidolgozására van szükség; és ez önmagában is segíthet. A szülővel való beszélgetés során konkrét helyzeteket, kérdéseket vitatunk meg, és együtt keressük azokat a megoldásokat, melyek mind a szülő személyiségéhez, mind a gyermek alkati és életkori igényeihez illeszkednek. Jellemző példák: a szülők válása körül, illetve után jelentkező nehézségek, mely esetben a szülők kommunikációs elakadásainak feloldása a gyermek magatartására is kihat, vagy az alvás körüli nehézségek, melyeknél egyes esetekben a családi szokások megváltoztatása jelenthet megoldást, illetve a serdülőkori konfliktusok, amelyek esetében a szülői reakciók, szabályok alternatíváinak kidolgozása már önmagában enyhülést hozhat; a pszichológus és a gyermek közvetlen találkozása nélkül is.

Amennyiben szükséges, természetesen sor kerül a gyermek pszichológiai vizsgálatára, illetve támogatására; azonban a terápia folyamatának előrehaladása során a gyermekkel tartott alkalmak mellett épp ugyanolyan fontos a szülővel való folyamatos kapcsolattartás, rendszeres konzultáció. 

Milyen esetekben javasolt?

- teljesítménnyel, tanulással kapcsolatos problémák
- testi panaszok (a szervi okok kizárása mellett)
- beilleszkedési és társas nehézségek
- magatartásproblémák, gyakori konfliktusok
- kommunikációs nehézségek

- szorongásos tünetek
- érzelemszabályozás zavarai (agresszió, dühkitörés, hangulatingadozás)
- megterhelő események (válás, gyász, költözés)
- testtel kapcsolatos problémák (alvás, étkezés, szobatisztaság)

Felnőtt egyéni konzultáció

A felnőtt egyéni konzultáció során a kliens által hozott problémák, nehézségek és elakadások jobb megértése, hátterük és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek közös feltárása, valamint a megoldáshoz vezető út megtalálása a cél. Ezt segíti a megértő, támogató légkör, a pszichológus irányított kérdései, értelmezései, valamint a kliens változásra irányuló motivációja. Így válik a pszichológiai konzultáció a fejlődésért való valódi közös munkává. 

Milyen esetekben javasolt?

- Életvezetési problémák
- Nem várt életesemények
- Krízishelyzet
- Kapcsolati konfliktus
- Veszteségélmény (pl. válás, gyász)
- Önismeret igénye

- Önértékelési gondok
- Szorongásos tünetek
- Hangulati problémák
- Pályaorientációs nehézség
- Pszichésen megterhelő szomatikus betegségek
- Beilleszkedési nehézségek, kommunikációs problémák

Pár - és családterápia

Egy egyén lelki egészsége nagy részben a családi kapcsolatok minőségén múlik. Mind párként, mind családként számos változással kell szembenéznünk az egyes életszakaszokban, melyek gyakran nem várt, megoldandó kihívások elé állítanak minket. Előfordulhat, hogy olykor nem látjuk a továbbvezető utat, megbillen az egyensúlyunk, elakadunk.

Ilyenkor nyújthat segítséget a család- és párterápia, melynek szemlélete szerint a pár és a család olyan, mint egy rendszer, amiben minden tag kölcsönösen hat egymásra. Éppen ezért, amikor egy kritikus élethelyzetben elakadás történik, a rendszer minden tagjának bevonásával hatékonyabbá válik a nehézség kezelése. Amennyiben nincsenek gyermekek, vagy a probléma jellegéből adódóan nem érintettek, úgy a párral dolgozunk közösen, azonban ha a gyermekek is részei a felmerülő problémának, úgy érdemesebb azt a család összefüggéseiben megközelíteni.

A konzultációk során két szakember vesz részt, akik megfigyelik a tagok közötti interakciós mintázatokat, feltárják az erőforrásaikat, eszközöket, megoldási technikákat javasolnak, és a családot, mint önmaguk legjobb szakértőit vonják be a nehézséggel való eredményes megküzdési mód kialakításába.

Az ülések hossza 90 perc és jellemzően két- vagy háromheti a találkozások rendszeressége. Más terápiás irányzatoktól eltérően nem tart évekig, hatása már néhány alkalom után is érezhető lehet.

Milyen esetekben javasolt?

- konfliktusos kapcsolati légkör
- ha szeretnének tenni kapcsolatuk minőségének javításáért
- ha nem értenek egyet gyermeknevelési kérdésekben
- problémák a szülő-gyermek kapcsolatban

- pszichés tünetek észlelése a gyermeknél
- családi veszteség, gyász, melyet nem tudnak feldolgozni
- élethelyzetbeli krízisek esetén
- kommunikációs nehézségek a családtagok között

Online pszichológiai konzultáció

Az online pszichológiai konzultáció lehetőséget nyújt, hogy segítséget kapjon akkor is, ha lakhelye, munkája vagy egyéb okok miatt nem megoldható a rendszeres, személyes találkozás. Várom jelentkezését, amennyiben úgy érzi, hogy nehézségei akadtak jelenlegi élethelyzetében és segítségre van szüksége a megküzdéshez. A konzultációk leggyakrabban Skype-on keresztül történnek, de megbeszélés alapján más platform is használható. Fontos megjegyezni, hogy az online konzultáció nem helyettesíti a személyesen zajló, hosszabb távú terápiát, így nem alkalmas komolyabb pszichés tünetek, pszichiátriai betegségek kezelésére.

Milyen esetekben javasolt?

- gyermekneveléssel kapcsolatos nehézségek
- megterhelő életesemények (gyász, válás, költözés)
- kommunikációs problémák
- párkapcsolati konfliktusok
- életvezetési problémák

- beilleszkedési nehézségek
- önbizalom problémák
- önismereti igény
- teljesítménnyel, tanulással kapcsolatos problémák
- pályaválasztással kapcsolatos bizonytalanságok

Csoportok

Csoportok egy adott téma mentén szerveződnek, ahová a tagok hasonló céllal érkeznek. A csoportos  tanácsadás során - természetesen az intenzív belső munka mellett - a tagok hasonló vagy épp különböző tapasztalatai, visszajelzései, reakciói vihetik előre a résztvevőket. A foglalkozások révén mindenkinek lehetősége nyílik a saját belső világának felfedezésére és megosztására, új viselkedések kipróbálására, valamint betekintést nyerni a másik személyes világába. Előszeretettel alkalmazunk relaxációs módszereket, mese - vagy művészetterápiás eszközöket, melyeken keresztül belső állapotaink szavak nélkül megoszthatóvá válnak. Kiemelten fontosnak tartjuk az egymásnak adott, pozitív visszajelzések hatását. A találkozások tematikáit, a feladatokat mindig az adott csoport szükségleteihez mérten állítjuk össze, a kereteket közösen határozzuk meg. A csoportos tanácsadás különösen hatékony lehet kapcsolati problémák esetében, vagy amikor az egyéni tanácsadás nem hoz eredményt. A csoportok általában 6 - 12 résztvevőből és két, az adott témában jártas csoportvezetőből állnak. A foglalkozások 90 percig tartanak, melyekre heti, kétheti vagy havi rendszerességgel kerül sor. Tematikus csoportok: önismeret, szociális készségfejlesztés, gyászfeldolgozás, szorongásoldás, pályaorientáció.

Egy adott témával kapcsolatban rövid, tematikus felkészítő csoportok is szerveződhetnek, ahol a cél alapvetően bizonyos ismeretanyag, kompetenciák átadása a résztvevők felé, melyet később a gyakorlatban is hasznosítani tudnak. A foglalkozások általában 1 vagy 2 alkalmasak, és fontos részük a kérdezési lehetőség is. Az aktuálisan induló csoportokról a főoldalon vagy e-mailben tájékozódhat.

Milyen esetekben javasolt?

- szorongásos tünetek
- önértékelési problémák
- beilleszkedési és társas nehézségek, magatartásproblémák
- kommunikációs problémák
- megterhelő események, veszteségélmények 

- önismereti igény
- pályaorientáció
- bölcsődei beszoktatásra való felkészítés
- pozitív fegyelmezés, gyermeknevelés